Legjobb cikkek

Grid List

A rendőrök egy zuglói lakberendezési üzlet mélygarázsában elfogták azt a férfit, akit Svédországban több bűncselekmény elkövetése miatt köröztek.

 

Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével 2017. január 5-én 13 óra 14 perckor egy zuglói lakberendezési üzlet mélygarázsában elfogták azt a férfit, aki ellen a svéd hatóságok 19 rendbeli gazdasági és pénzügyi bűncselekmény miatt európai elfogatóparancsot adtak ki.

 

A 32 éves E. Istvan svéd állampolgárt a nyomozók előállították a XIV. kerületi rendőrkapitányságra. A magyar rendőrség a férfi kiadatása kapcsán – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – felveszi a kapcsolatot a svéd kollégákkal.

 

A nyomozók a rendőri intézkedés után észrevették, hogy egy nem messze parkoló személygépkocsi motorteréből lángnyelvek csapnak fel. A rendőrök a mélygarázsban tartózkodó személyeket felszólították, hogy haladéktalanul hagyják el a vészkijáraton a parkoló szintet.

 

A kollégák értesítették a tűzoltókat, majd az áruház biztonsági szolgálat munkatársaival közösen az épületben található porral és habbal oltó készülékekkel, valamint a tűzvédelmi csapok használatával azonnal megkezdték a gépkocsi motorterében keletkezett tűz oltását, hogy az más kocsikra, illetve az épületre ne terjedjen át. A kiérkező tűzoltók a helyszínt átvették, a kocsi motorháztetőjét felnyitva megállapították, hogy a tüzet kiérkezésük előtt a rendőrök sikeresen eloltották.

 

Címlapfotó: police.hu

 

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

Szombaton hajnalban kiengedték az előzetesből a fiatal nőt, aki a gyanú szerint novemberben bódult állapotban halálra gázolt egy idős férfit. A tettes a nagyapjánál tölti házi őrizetét és nyomkövető perecet kell viselnie a lábán. Nyilatkozni egyelőre nem akart, de annyit azért mondott, nincs szakértői vélemény, ami egyértelműen bizonyítaná, hogy bármilyen szert is fogyasztott volna a tragikus estén.

 

A nő állítólag levelet írt az áldozat hozzátartozóinak és az idős bácsi temetésének költségeit is magára vállalta.Az elhunyt férfi feltehetően egy trolibusz árnyékából lépett ki a kétsávos úttestre, ekkor sodorhatta el az arra autózó nő, aki nem hajtott gyorsabban a megengedettnél- írta a 24.hu

 

A tragikus baleset a Füredi úton történt november 7-én délután 2 óra körül. A rendőrség azt közölte, hogy az idős embert eddig tisztázatlan okból és körülmények között gázolta el egy kocsi. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség kora este már arról tájékoztatott, hogy a gázoló a történtek után elhajtott a helyszínről.

 

A 25 éves nőt a Szugló utcában fogták el három órával később. A fiatal nő egy szépségszalonba ment a történtek után. Először a kocsiját találták meg nem sokkal a gázolás után a Nagy Lajos király útján, egy bankfiók előtt, a sofőrt pedig az utcán kapták el. Értesülésünk szerint ő maga hívta fel a rendőröket és elmondta, hogy körülbelül merre találják őt. Ez utóbbit egyébként a bíróság is megerősítette.

 

A rendőrség akkor közleményében azt írta, az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás, de az ügyészség két nappal későbbi tájékoztatásából kiderült, hogy a gyanúsítottnak halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt is felelnie kell.

 

Címlapfotó:24.hu

 

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság újabb bűncselekménnyel gyanúsítja azt a 25 éves nőt, aki tavaly november 7-én, kábítószer hatása alatt halálra gázolt egy idős férfit, és megállás nélkül elhajtott. Halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúját közölték a nővel.

 

Korábban halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsították a sofőrt. Az ügy komoly tárgyi súlya miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatásának meghosszabbítását három hónappal, tudtuk meg Bagoly Bettinától, a fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. Erről a héten dönthet a bíróság.

 

A sofőr november 7-én műszempillát ment csináltatni, amikor a Füredi úton kilépett elé a gyalogos, de a baleset után elhajtott, az összetört Audit pedig egy közeli utcában parkolta le. A nő állítólag a szépségszalonban döntött úgy, hogy felhívja a rendőrséget és feladja magát. A rendőrök végül a szalonban fogták el, majd őrizetbe vették.

 

A bíróság a nőt először, első fokon, tavaly november 10-én helyezte előzetes letartóztatásba, de kétmillió forint óvadék fejében lakhelyelhagyási tilalom alá helyezte volna. A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, a másodfokon eljáró bíróság pedig helybenhagyta.

 

A bíróság egy hónappal később, december 10-én megszüntette a nő előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte, a döntés ellen a Fővárosi Főügyészség újra fellebbezett. Kiderült ugyanis, hogy a 25 éves nő tavaly áprilisban is bódult állapotban vezetett, és a rendőrök akkor kábítószert is találtak nála. A másodfokon eljáró bíróság december 14-én újra elrendelte a sofőr előzetes letartóztatását.

 

Forrás és címlapfotó: velvet.hu

 

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

A humán papilloma vírus (HPV) nem változékony, mint az influenza vírusa, viszont eléggé virulens, nagy a fertőző-, megbetegítőképessége.

 

Ha időben felfedezik, nagyon jól gyógyítható a méhnyakrák. Minden 25 év feletti nőnek javasolt elmennie háromévente méhnyakrákszűrésre, erre van szűrőprogram Magyarországon. A kettő együtt jelenti a méhnyakrák komplex megelőzését.

 

Mennyibe kerül egy ilyen oltás? 15-20 ezer forint között van, és életkortól függ, hány oltás szükséges a védettség kialakulásához; 15 év alatt kettő, afölött három szükséges.

 

Ezért is nagyon fontos, hogy a szülők tudják, péntekig, december 16-áig igényelhetik a hetedik osztályos lányoknak a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást.

 

Nem életkorhoz kötött az oltás, de mivel leggyakrabban szexuális úton terjed a fertőzés, fontos, hogy gyermekkorban, a szexuális élet megkezdése előtt beadják.

 

Címlapfotó:pannondoktor.hu

 

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megtehed. Köszönjük!

A megfelelő vérellátás közügy, bármikor bármelyikünknek szüksége lehet vérre. Ezért fontos, hogy rendszeresen szervezett véradásokkal folyamatosan biztosítsák a megfelelő mennyiségű vérkészítményt az egészségügyi intézményeknek. Különösen nagy jelentősége van az újonnan belépő véradók toborzásának, és miután vért adni 18 éves kor fölött lehet, ezért jól meg kell szervezni évről- évre, hogy a fiatalok is csatlakozzanak.

 

Az elmúlt négy évben 55.562 fiatal véradót sikerült mozgósítani az egyetemeken és főiskolákon, ami azt jelenti, hogy az országosan megjelent véradók 4%-a a verseny keretében adott vért és az új véradók 8% -a is ezen főiskolások és egyetemisták közül került ki

 

A betegellátás működéséhez folyamatosan szükség van a véradók segítségére. Ha ti is szeretnétek a Magyar Vöröskeresztnek segíteni, február első napjaiban többször is tudtok vért adni a kerületben.

  • február 3-án 10 és 13 óra között az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóságon (Mogyoródi út 43.)

  • február 3-án 14 és 18 óra között a Fogarasi úti Tescóban (Pillangó u. 15.)

  • február 8-án 14 és 19 óra között az Ikeában (Örs vezér tere 22.)

 

Véradó mindenki lehet, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot.

Ne felejtsd el magaddal vinni a személyi igazolványodat, lakcímkártyádat és Taj-számodat!

 

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebook-on? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

 

Új forgalmi rend lépett életbe a korábban baleseti gócpontnak számító zuglói Mogyoródi út–Mexikói út kereszteződésben, ahol már felfestések és terelőszigetek vezetik a forgalmat. Olvasónk szerint ezzel viszont óriási dugót okoztak a környéken:

"Zuglóból nem lehet kijutni reggel, mert az egyébként kétsávos Mogyoródit egysávosra torlaszolták műanyag terelőelemekkel.

Mindenki megy át az Obi parkolóba, mert onnan van átjárás a Tesco parkolóba, ahonnan meg vissza lehet menni a Mogyoródira, ezt most azt eredményezi egyébként, hogy az Obi és Tesco parkolókban is dugó van reggel, pedig csak kevesen mennek bevásárolni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

 

Tilos megállni!

2016. október 3-án 18 órától

2016. október 9-én 15 óráig a Budapest XIV., 56-osok terén a Műcsarnok előtti parkolóban és a Műcsarnok melletti parkolótól a Dvorzsák sétányig mindkét oldalon.

 

 

2016. október 7-én 16 órától

2016. október 9-én 15 óráig a Budapest XIV., Városligeti körúton a Zichy Mihály úttól a Kós Károly sétány irányába a beton elemekig mindkét oldalon,

Városligeti körúton a Kós Károly sétánytól a beton elemekig mindkét oldalon, Paál László úton a Kós Károly sétány felőli részen a Széchenyi fürdővel szemben a patkó mindkét oldalán,

Olof Palme sétányon a Hősök tere felöli végén a Műcsarnok mögötti utcától a Hősök teréig, Műcsarnok mögötti kis utcában mindkét oldalon,

Ivókút előtti kis utcában az Állatkerti körút és Kós Károly sétány között mindkét oldalon .

 

Lezárásra kerülhet!

2016. október 9-én 14 óra 45 percig a Budapest XIV., Hősők tere az Olof Palme és az Andrássy út között.

2016. október 9-én 9 óra 20 perctől

2016. október 9-én 15 óráig a Budapest XIV., Kós Károly sétány.

2016. október 9-én 14 óra 45 percig a Budapest VI., XIII., XIV., Dózsa György út a Lehel út és a Hősők tere között

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 

police.hu/Boldogulj Zuglóban

 

Október 31.hétfő

09.30-11.00 Bp. I. Attila utca

14.30-16.00 Bp. I. Attila utca

11.30-13.00 Bp. I. Szentháromság tér

17.00-19.00 Bp. I. Szentháromság tér

18.00-20.00 Bp. III. Aranyhegyi út

14.00-16.00 Bp. III. Bécsi út

10.00-12.00 Bp. III. Pacsirtamező utca

11.30-14.00 Bp. IV. Baross u.

08.00-10.30 Bp. IV. Fóti út

15.00-18.00 Bp. IV. ker. Külső Szilágyi út

20.30-22.30 Bp. VI. ker. Bajcsy Zs. út

13.00-15.00 Bp. VIII. Orczy út

09.30-11.30 Bp. VIII. Üllői út

17.00-19.00 Bp. VIII. Üllői út

13.00-14.00 Bp. IX. Illatos u

11.00-12.00 Bp. IX. ker. Illatos u.

17.00-18.30 Bp. IX. ker. Illatos

09.00-10.00 Bp. IX. Üllői út

15.00-16.00 Bp. IX. Üllői út

 

09.00-12.00 Bp. XIV. Ajtósi Dürer sor

13.30-18.00 Bp. XIV. Mogyoródi út

11.00-14.00 Bp. XIX. Határ út

07.00-10.00 Bp. XIX. Hunyadi utca

09.00-10.30 Bp. XVII. Ferihegyi út

14.00-15.00 Bp. XVII. Naplás út

11.30-13.00 Bp. XVII. Péceli út

16.00-17.00 Bp. XVII. Pesti út

07.30-10.30 Bp. XXII. Ady Endre út

12.30-15.30 Bp. XXII. Balatoni út

09.00-12.00 Bp. XXIII. Grassalkovich út

13.00-15.00 Bp. XXIII. Szent László út

 

MINDENKINEK BALESETMENTES KÖZLEKEDÉST KÍVÁNUNK!

 

Hirdetés