Mégis kik ezek a zuglói muszlimok?

Helyi spíler
Megjelenés

A nemrég megnyílt Iszlám Kultúrális Központ apropóján beszélgettünk Bolek Zoltánnal, a Magyar Iszlám Közösség vezetőjével.

Annak van valami különösebb oka, hogy Önök a magyar vonatkozásra helyezik a hangsúlyt?

Ez az én vesszőparipám. Nem egyeztettem le a vezetőség többi tagjával, de mivel nemsokára én leszek a könyvtáros szinte szabad kezet kapok. És én azt gondolom, hogy össze kellene gyűjteni azokat a hiteles anyagokat, amelyek eddig magyarul megjelentek. És itt nagyon fontos, hogy a hitelesek legyenek összegyűjtve.

Miért csak a magyar írásokkal foglalkoznának?

Magyarok vagyunk, ilyen egyszerű.

Van ebben olyan cél is, hogy az emberek nehogy féleértsék a munkájukat, hogy nincsenek magyar nyelvű könyveik, tanulmányaik?

Engem nem a megfelelési kényszer mozgat, hanem az hogy tényleg összegyűjtsük a fellelhető magyar nyelvű írásokat az iszlámról, a magyarság és az iszlám, valamint a muszlim népek kapcsolatairól és a közösségről. Nem úgymond a butaságokat, hanem komoly tudományos munkákat.

Ilyen típusú kezdeményezés nem volt még Magyarországon?

Nem tudok róla, ezért is szeretném annyira. Az elnök úrnak van egy 150-200 darabos könyvgyűjteménye, amelyben sok első kiadás is szerepel, ez volt a fő ötletadó. És azt gondolom, egyre több magyar könyvre van szükség, ami az iszlámról szól. Olyanokat kellenek, amelyek a tényeket közlik és nem a feltételezéseket.

Milyen gyakran keresik fel Önöket az iszlám iránt érdeklődők? Felkeresik egyáltalán?

Ezért is lenne fontos összegyűjteni a magyar nyelvű irodalmat, hogy ha valaki feltesz egy kérdést, a kezébe tudjam nyomni, hogy tessék, olvasd el. Ne én mondjam, mint muszlim, hanem mondja más olyan ember, aki nem muszlim, de korrekt módon foglalkozik a vallásunkkal. Egyébként nyitottak vagyunk, bárki megkeres minket, szívesen válaszolunk, még a Facebookon is.

1988-ban az egyházügyi hivatalnál lettünk bejegyezve, majd 90-ben újra bejegyeztek minket, de 2016-ban alkották meg azt a törvényt, ami az iszlámot, mint bevett egyházat, felekezetet elismerte. Mi 2012-ben lettünk történelmi egyház hivatalosan az 1916-os törvény alapján. Erre a törvényre hivatkozva jött létre 1931-ben a Durics Hilmi Husszein vezette közösség, mi őket tekintjük a jogelődeinknek, mint azt az 1988-as elismerésünk is jegyzi.

Mi alapján esett a választás erre az épületre?

Az előzőleg a Róbert Károly körúton voltunk, de kicsi is volt és a környék sem volt túl jó. Mindenféleképpen szerettünk volna eljönni onnan, és Zugló egy élhető hely, ráadásul elég olcsón megkaptuk az épületet. Megnéztük mit és hogyan kell átalakítani és átjöttünk. Az emeleten kialakítottunk egy imámlakást, itt a földszinten a könyvtár előterében lesz egy gyerekmegőrző, hogy a gyerekesek is el tudjanak jönni a pénteki imára. Lesznek ott játékok, amivel tudnak majd játszani a gyerekek.

Ilyen értelemben, akkor nincs olyan nagy szigor, mint egy mecsetben…

A mecsetben nincsen szigor.

Különben a nőknek nem kötelező a mecsetbe járás, a férfiaknak viszont a pénteki ima kötelező, és ajánlott minél többet jönni a mecsetbe.

És miért alakult így?

Prófétai hagyomány. Sőt a nőknek ajánlott otthon végezni a pénteki imát, ettől függetlenül nők is jöhetnek, nekik el lesz választva egy rész, mert a nemek elkülönítése ugyanúgy megvan nálunk is, akár a zsidóknál, vagy régen a keresztényeknél.

Egyébként kijárunk általános iskolákba is Budapest egész területén, mert a hittan a kerettanterv része. Ahonnan jelzik, hogy van rá igény, oda szívesen megyünk.

Mennyi a közösség létszáma?

Ezt senki nem tudja megmondani. Nyilvántartásunk nincs, vallási alapú nyilvántartást nem is lehet vezetni a hatályos törvény szerint. Körülbelül 50.000 muszlim lehet jelen pillanatban Magyarországon.

Mennyien jönnek imádkozni?

Az előző helyen, főleg a pénteki napokon, olyan százan jöttek maximum, itt most olyan negyvenen voltak.

Mindenki hasonlóan gondolkodik Magyarországon?

Vahabiták is vannak Magyarországon, ezt mindenki tudja. Aki az ellenkezőjét állítja, nem mond igazat. Abdul Vahab alapította ezt a sarkosan fogalmazva szektát, ő azt hirdette, hogy megtisztította az iszlámot. Ők egyébként nem szeretik, ha azt mondjuk rájuk, hogy vahabik. Ez egy szélsőséges elveket valló közösség, nagyon nem szeretjük a radikális vahabitákat, ezt néha el is szoktuk mondani a szószékről is, a radikális vahabik a szélsőségesség gyökerei. Egy ortodox, muszlim, aki kijön az Al Azharból,Kairóból, az egyetemről, soha sem fog elmenni terroristának, aki meg tudatlan, buta fajankó az sajnos igen, annak megvan az esélye, pláne, ha beesik egy szélsőséges imám csapdájába.

Csakhogy megvilágítsuk kicsit ezt a terrorizmus dogot, kérem szépen, Európában már több mint száz éve élnek muszlim bevándorlók, mind a két világháborúban sokan harcoltak is, mind az Antant (Franciaország, Anglia), mind a Központi Hatalmak oldalán (Oszmán Birodalom, a derék bosnyákjaink a Monarchia csapataiban). Több ezer muszlim katona meghalt a nácik elleni harcban is. S élnek a Balkánon is bosnyákok, albánok, pomákok, törökök, több száz éve.

Nyugat Európában is itt élnek már régóta, amikor elkezdtek a vallási élettel foglalkozni, még nem volt olaj, vagy nem volt annyira intenzív Szaúd-Arábia egyes magánszemélyeinek eltökéltsége, a vahabizmus terjesztésére. Az utóbbi időben annyit változott a helyzet, hogy ha valaki mondjuk szeretne, de nem tud összehozni egy mecsetet, szól az anyaországba, és egy magán támogató ad pénzt, de azzal a feltétellel, hogy ő küldi majd az imámot is, aki tanítja a közösséget.

Megérkezik az imám, és a közösségnek, mondjuk halvány gőze sincs az iszlámról - jó olvassák a Koránt, egy kicsit még tudnak is róla valamit - egy példakép lesz majd, mert fejből tudja a Koránt, egyetemet végzett satöbbi. Nem beszélve arról, hogy nem kell összedobni a fizetését sem, mert elintézik a Szaúdi magántámogatók és még havi támogatást is adnak. És akkor ez az imám elkezdi az emberek fejét tömni: testvérem, hogyhogy neked nincs szakállad, ennek meg ennek a prófétának ekkora meg ekkora volt, a mennyországba szeretnél jutni, tessék megnöveszteni…

Így kezdődik a beetetést, és egy olyan befolyásolható embernek ez elég is, aki csak azt látja, hogy megjött a szent ember, aki megmutatja mi is az igazi iszlám. Ez csak egy kis része a csomagnak, de azután elkezdik “felhúzni a falat” a muszlimok és más vallások között, jön a szöveg: tudjátok, hogy hitetlen földön éltek, és ezek a gyaur kutyák, a másik oldalon a véreteket kívánják. És akkor minden magyarázat nélkül el kezd idézni a Koránból, de semmi magyarázat, történelmi kontextus. Az emberek így radikalizálódnak. De ne felejtsük el, hogy ebben az uniós országoknak is megvan a felelőssége, nem most kell kapkodni, amikor már robbantottak. Németországban is vannak radikális szalafista imámok, mért vannak még ott, mért nem tartóztatják le őket, vagy küldik el az országból, amikor a hatóságok pontosan tisztában vannak vele, milyen gondolataik vannak.

És nekik van egyházuk, vagy közösségük?

Egyházuk nincsen, egy alapítvány köré csoportosulnak. Én nem akarok velük foglalkozni, legyen a hatóság dolga. Sokan hőbörögtek, hogy ide Zuglóba költözött a Magyar Iszlám Közösség. Képzelje el, mi lenne, ha ők költöztek volna ide.

A lényeg, hogy azok a hívek, akik hozzánk járnak, tisztelik a magyar törvényeket és a magyar kultúrát. Ők nem fognak leköpni egy embert, mert keresztény templomba jár vagy éppen zsinagógába. Nem fognak felháborodni, ha meghallják a harangzúgást, vagy látják az augusztus 20-ai Szent István körmenetet.  Ez a muszlimok többségére jellemző Magyarországon, szépen beilleszkedtek, eddig a kutya sem foglalkozott velük, élték az életüket. Eddig száz emberből egy, ha csúnyát gondolt vagy írt rólunk, most ez a tendencia sajnos teljesen megfordult.

Ez a „jól sikerült” migránskampánynak is köszönhető?

Biztosan. Van egy óriási probléma ebben az egészben, mondjuk, én már a migráns szót sem szeretem, szóval, amikor azt mondják, migráns reflexből jön mindenkinél, hogy iszlám, és utána meg, hogy terrorizmus.  Én azt mondom, vannak gazdasági bevándorlók és vannak menekültek, akik az utolsó filléreiken menekültek el a háború elől. Azért azt ne felejtsük el, hogy Magyarország is részt vett annak idején Irak megszállásába. Én azt gondolom, nem szabad a migrációs hullámba belekeverni a vallást, nemcsak muszlimok vannak a menekültek között, azért ezt látni kell.

Ráadásul, ha igazi keresztény vagy, ugyanabba az Istenbe hiszel, mint én. Jöttek már hozzánk keresztények és zsidók és együtt fohászkodtunk Istenhez, de volt már, hogy engem hívtak meg, és mentem, keresztet ugyan nem vetettem, de imádkoztam én is, hát ugyanabba az Istenbe hiszünk, ugye.

Azt gondolom, hogy Zugló csak nyer velünk, ki kell várni, ennyi az egész. Majd ha évek múlva látják, hogy semmi baj nincs velünk, sőt már a ki tudja hányadik lomtalanítást szervezzük meg, vagy éppen újraélesztő gépet veszünk a kórháznak, satöbbi, akkor rájönnek a morgolódók, hogy mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők.

Köszönjük az interjút!

G.Zs.

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.