Zuglóban fogták el a trükkös csalókat

Biztonság
Megjelenés

A rendőrök Zuglóban fogták el azt a férfit, aki ellen két elfogatóparancsot adtak ki. Az eljárás során kiderült az is, hogy a később azonosított társával együtt trükkös csalásokat is elkövetett.

A BRFK Betörési Osztály beosztottjai, a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve 2017. április 28-án 20 óra 22 perckor egy Budapest XIV., Mogyoródi úti panzióban elfogták B. Rolandot, aki ellen hamis vád és sikkasztás bűntett miatt két országos elfogatóparancsot adtak ki.

Az elfogás során a férfi egy szekrény mögött próbált elbújni, de a nyomozók megtalálták. A rendőrök a 38 éves férfi elfogását követően a tartózkodási helyén egy olyan mobiltelefont találtak, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság időskorúak sérelmére elkövetett csalás bűntett miatt körözött.

Ezt követően a rákospalotai nyomozók kiderítették, hogy B. Roland összefüggésbe hozható azzal a két bűncselekménnyel, amelyek során egy ismeretlen telefonáló 2017. április 7-én és 2017. április 14-én telefonon az idős sértettek unokájának adta ki magát.

A férfi a beszélgetésekkor azt állította, hogy közlekedési balesetet okozott, és a helyszínről csak a kár megtérítése után távozhat. A telefonáló elmondta az idős személyeknek, hogy a pénzért egy barátját fogja küldeni. Ezt követően a sértettek lakcímén megjelent egy ismeretlen férfi, akinek az idős személyek átadták a kért pénzt és ékszereket.

A házkutatás során a nyomozók B. Rolandnál mobiltelefonokat, zálogjegyet, és ékszereket is lefoglaltak. Az eljárás során kiderült az is, hogy a csalások során futár szerepet tölthetett be a 21 éves B. Marcell. A rákospalotai egyenruhások B. Marcellt 2017. április 29-én 19 óra 20 perckor a Budapest XIV., Fogarasi úti egyik bevásárlóüzlet parkolójában elfogták.

Elfogásukat követően mindkét férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd a nyomozók őrizetbe vették őket előterjesztést  és indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Videó az elfogásról ITT!

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljzugloban.hu

Követed már a Boldogulj Zuglóban oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Ha anyagilag nem is támogatsz még bennünket, de kattints az oldalon lévő reklámra, azzal már ezt is megteszed! Köszönjük!

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.